A betegség, mint szimbólum
A betegség képében egy, a tudattalanba süllyedt ősprincípium vagy megoldatlan ősprincípiumok mintája testesül meg. Ebből az "árnytémakörből" felismerhetővé válnak mindazok az ősprincípiumok mind pedig azok a lehetőségek, amelyek segítenek megtenni a szükséges lépéseket saját fejlődésünk útján.
A fő részben található "feloldás" olyan lehetőségeket kínál, amelyeknek a segítségével lelki szinten valósíthatjuk meg ugyanazt az archetípusos mintát, amelyet betegségünk elénk tár, és így nem kell testi szinten megvalósítani azt. Íly módon saját életfeladatainkhoz is közelebb kerülhetünk. A "feldolgozás" rész arra vonatkozóan ad tanácsokat, hogy miként közelítsünk a lehető legbölcsebben a kórkép mögött rejlő témakörhöz.
A feldolgozásra és feloldásra vonatkozó tanácsok mindenekelőtt a homeopátiás gondolkodást tükrözik, és csak kivételes esetben hivatkoznak az allopátiás (ellenpólusos, ellentétes) módszerekre - persze mindkét irányzatnak vannak elfogult követői az orvostudományban, nincs is ebben semmi rendkívüli. (Allopátia alatt a szerző a kémiai gyógyszeres és sebészi ellátást érti, amelyek ellentétest az ellentétessel gyógyítanak, szemben a hasonszenvi gyógymóddal, a homeopátiával.)
Amit viszont feleslegesnek és elfogadhatatlannak találok, az a terápeuták és a páciensek polarizálására, szétválasztására irányuló szándék, holott nyilvánvaló, hogy mindkettőjüknek megvan a saját feladatuk, és mint általában az ellentétes pólusok, sokkal jobban egymásra vannak utalva, mintsem, hogy egymás nélkül létezhetnének.
Az allopátia életet tud menteni, ezáltal pedig a medicína egyik legnemesebb feladatát képes betölteni; viszont nem képes gyógyítani. A homeopátia ezzel szemben képes gyógyítani, ami a krónikus betegségek gyógyításának lehetőségeit is magában foglalja; ezzel szemben akut esetekben nem tudunk vele életet menteni.
Bertelsmann Verlag, München 2002
Krankheit als Symbol